Hírek

Elérhetőségek

Testvértelepülésünk: a lettországi Rūjiena

A július végén tisztán uniós pályázati forrásból megvalósult Európa-napok keretében július 27-én ünnepélyes keretek között írták alá azt a szerződést, amely kimondja: Sződliget és a lettországi Rūjiena ezentúl testvértelepülési keretek között szélesíti ki kapcsolatait.

A sződligeti Európa-napok kiváló alkalmat teremtett arra, hogy kölcsönös előnyök mentén a két település határozott lépést tegyen az együttműködés elmélyítésére.
Ezt hangsúlyozta a vendéglátó Sződliget polgármester is a szerződéskötés aláírására szervezett ünnepség bevezetőjében.

Juhász Béla kiemelte továbbá, hogy meggyőződése: a dinamikusan fejlődő Sződliget polgárainak a jövőben a gyakorlatban is sokat jelenthet ez a kapcsolat.

Az aláíráson jelen volt Lettország magyarországi nagykövete is. Vilmars Henins beszédében részletesen kitért hazája és a magyar nép az élet számos területén tapasztalható kiváló együttműködésére. Elmondta: a kitűnő politika viszony mellett a művészet megannyi ágában van jelen az a kapcsolatrendszer, amely a mindkét fél számára előnyöket jelent. A nagykövet úr felhívta a figyelmet olyan aktuális eseményekre is, melyek jól példázzák a két nép egymás tiszteletét kifejező együttműködését.
Egyben reményét fejezte ki, hogy a most megszülető testvértelepülési szerződés konkrét eredményeket hoz nem csak Sződliget és Rūjiena polgárai számára, hanem a magyar és a lett nép barátságának elmélyítésében is fontos szerepet fog betölteni.

A folytatásban Guntis Gladkins, testvértelepülésünk polgármestere szólt azon meggyőződéséről, hogy a létrejövő közös programok és projektek a saját települése mellett Sződliget számára is hasznosak lesznek. Örömét fejezte ki, hogy aláírhatja a partnerségi viszonyt szentesítő okmányt, amely tartalmazza: mindkét település elősegíti és támogatja az önkormányzatok és más közigazgatási, gazdasági és érdekképviseleti szervek között az együttműködés azon formáit, amelyek az oktatás, a kultúra és a sport területét ölelik fel.

Ezt követően Sződliget és Rūjiena polgármestere aláírta a határozatlan időre szóló kapcsolatrendszert szentesítő dokumentumokat, majd vendégeink több ajándékkal kedveskedtek és átadták a sződligetiek részére a városukba szóló viszontlátogatás meghívóját.