A Duna Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint elkészült a sarkantyúk átvágása a Dunán
Két hete adtunk hírt arról, hogy az 1675–1676 fkm-nél, a Duna jobb partján található sarkantyúk átvágása megkezdődött. Mostanra a munkálatok ezen része elkészült.
A továbbiakban egy kisebb, hosszanti irányú sziget (hullámtörő) és a két átvágást összekötő meder kerül kialakításra, ám ezeket csak a Duna magasabb vízállása esetén, hajóról lehet megépíteni.
A végső cél az, hogy az élővilág számára egy áramló vizű parti zóna jöjjön létre, amely véd a hajók keltette nagy hullámzástól. Ennek alacsony – de a jelenleginél magasabb – vízállás esetén van jelentősége. A tervezett sziget/zátony ezért alacsony lesz, középvíznél talán már ki sem látszik majd a mederből.
A bontásból származó kövek, illetve a meder kialakítása során nyert kavics alkotják majd a sziget vázát, alapját. Jelenleg csak a sziget alapjának megépítésére van meg az anyagi forrás a Danube4all Horizon Europe projekt keretében. A teljes befejezéshez jelentős mennyiségű anyagot kellene a területre szállítani, ami igen költséges lenne. Addig is bízunk a Duna vizének erejében, építő, mederkialakító munkájában.
A Danube4all Horizon Europe projekt különös figyelmet fordít a beruházás hatásainak vizsgálatára. A terület alapállapot-felmérése megtörtént, az építés után pedig folyamatos monitorozással követjük nyomon az abiotikus és biotikus változásokat.
Az így nyert információk segíteni fogják a későbbiekben a hasonló beruházások tervezését.
A projekt hazai partnerei a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke és a WWF Hungary.
Részletek: https://www.facebook.com/dunaipoly
Sződliget