Egyeztetések után: jövőre folyt.köv.
Bár a környékbeli településekhez hasonlóan – választások előtt elhangzó nagyívű lobbiígéretek, vajon hová lettetek? - Sződliget is hiába pályázott állami segítségre, tisztán önerőből is sikerült megújítani orvosi rendelőnket. Meg KELLETT újítani, hiszen mi itt nem csupán beszélünk az egészségügy fontosságáról, hanem a sződligeti polgárok egyetértésével teszünk is javításáért.
Ezért egyértelmű volt, hogy komoly összeget áldozunk a település közpénzéből erre, sok milliót fordítunk az itt élők által befizetett összegekből
a sződligetiek jobb életkörülményeire.
A tervek szerint önerőből az idei költségvetésből 15 millió forintot szántunk a felújításra. Ám a költségek elszaladtak: mind a beruházáshoz szükséges anyagok ára, mind a munkát végző szakemberek fizetésigénye jócskán megnövekedett. A szükséges plusz kétmilliót azonban a megfontolt községi gazdálkodásnak hála sikerült biztosítani.
Így az épület minden, régi típusú nyílászáróját lecseréltük modern, energiatakarékos megoldásra. Teljesen új fűtési rendszer – kondenzációs kazán által kiszolgált új radiátorok - biztosít majd télen-nyáron kellemes hőmérsékletet a betegek és az ott dolgozók számára. Ezután nem az utcát fűtjük: a falak15 cm-es szigetelést kaptak, így csökkenthető majd a fűtési költség. Új burkolatot kapott a terasz is. A belső felújítások közül kiemelkedik a világítás korszerűsítés (LED-lámpák), továbbá új szaniterek emelik az ideérkezők komfortját. Belül is új ajtókat szereltettünk fel és új, tetszetősebb burkolatot kapott a belső tér is.
Most egyeztetések következnek, hogy a magánrendelések lehetővé tételéhez milyen további fejlesztésekre, felújításokra lesz szükség. Ezt követően – szándékaink szerint már jövőre – új forrásokat biztosítunk ezek megvalósítására. Amikor pedig elkészül a teljes beruházás, a legfontosabb magánrendelések Sződligeten való biztosítása is szolgálni fogja az itt élők kiszolgálását.
Juhász Béla
polgármester