Hírek
Közérdekű információk
Elérhetőségek
Pályázat
Pályázati felhívás közművesített építési telek értékesítésére
Dátum:Helyszín: Sződligeti Közösségi Ház
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Sződliget Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Sződliget belterület 1794/27 hrsz alatti közművesített építési telek nyilvános versenytárgyaláson való értékesítésére. A versenytárgyalásos értékesítés helye: Közösségi Ház
(2133 Sződliget, Szt. István u. 29.)
A versenytárgyalás időpontja: 2019.07.16-án 09:00 óra
Élménnyé színezett értékeink - Pályázat
Élménnyé színezett értékeink – a Nemzeti Tehetség Program művészeti pályázata az iskolában
Iskolánkban másodszor adódott lehetőség az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott NTP pályázat keretén belül a tehetséges, kreatív, alkotni vágyó fiatalok tehetséggondozására. Nyolc felsős diák bevonásával alkottunk fél éven keresztül, a tanórák után, heti rendszerességgel. A programban résztvevő gyerekek új élményekkel és tudással gazdagodva ráismerhettek, hogy a lehetőségek végtelenek, a régi mesterségek újraértelmezhetőek, az alapanyagok változatosak lehetnek.
Tiszta udvar rendes ház pályázat meghirdetése
„TISZTA UDVAR, RENDES HÁZ”
A pályázaton részt vehet minden olyan sződligeti ingatlantulajdonos, akinek - saját véleménye, vagy az Idősek Tanácsának ajánlása alapján - ingatlana és az azt szorosan körbevevő közterület (az ingatlan telekhatára és a közút szegélye közötti területet), rendezett és esztétikus.
- A pályázaton résztvevők vállalják, hogy a Idősek Tanácsa alkalmanként bejárja az ingatlant (a lakóépület belsejét kivéve) és ott fotókat készítenek.
- A pályázatot Idősek Tanácsa 1-10-es skálán pontozza az alábbi főbb szempontok szerint:
Pályázati kiírás a Sződligeti Horgásztó bérbevételére.
Sződliget Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 42/2019. (III. 8.) határozata alapján Sződliget Nagyközség Önkormányzat bérbevételre hirdeti - versenytárgyaláson -
A Sződliget község területén a Külterület, 049/3 hrsz. alatt található 0,5 ha nagyságú tó haszonbérletére. Az ingatlan jellemzői: Térmérték: 5.000 m2 terület. Az ingatlan nincs ellátva közművekkel. Az elfogadott Településszerkezeti Terv és a HÉSZ szerint a besorolása: Ev – Védelmi erdők
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS támogatásra
Sződliget Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
pályázatot hirdet a sződligeti székhellyel működő klubok, alapítványok, egyesületek,
és más non-profit szervezetek és szerveződések, - a továbbiakban: pályázó – részére,
a céljaik megvalósítását segítő önkormányzati támogatás elnyerése céljából.
Terület bérbeadása versenytárgyaláson
Sződliget Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 111/2018. (X. 12.) határozata Sződliget Nagyközség Önkormányzat bérbevételre hirdeti - versenytárgyaláson -
Tovább »Europe for Citizens
Within the framework of ’Europe for Citizens’ Town Twinning Program, the municipality of Sződliget
organized an international conference. Six partner organizations from five countries took part in it.
The title of the project: ‘Responsibility of generations in society’. We planed to involve into this
project over 1000 citizens from Hungary and from the partner countries: Latvia, Slovenia, Romania,
Greece, Bosnia and Herzegovina.
"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2019.
Sződliget Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2019. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
Tovább »"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2019.
Sződliget Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja
a 2019. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára
a 2018/2019. tanév második és a 2019/2020. tanév első félévére vonatkozóan.
Sződliget Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet szociálisan hátrányos helyzetű háztartásoknak tűzifaosztásra
A támogatásban részesíthetők köre:
- Sződliget Nagyközség Önkormányzatától települési támogatásban, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesült. (A pályázat kapcsán települési támogatásnak tekintendő a lakásfenntartási támogatás, az eseti segély, a temetési segély) vagy
- Sződligeten személyes gondoskodást nyújtó szociális, vagy gyermekjóléti alapellátás körébe tartozó étkeztetésben, házi segítségnyújtásban, családsegítésben, gyermekjóléti szolgáltatásban részesülők.
Egy háztartás egy alkalommal részesülhet egy erdei m³ mennyiségű tűzifában. Akinek az önkormányzat felé tartozása van, az nem indulhat a pályázaton!
A benyújtás határideje: 2018. szeptember 23.